Ma petit vie

az egyetemekkel sok baj van. és a legnagyobb az, hogy senkit nem érdekel a mi véleményünk, azoknak a véleménye akik odajárnak.

ma éppen az jutott eszembe, hogy miért nincsenek jó szakemberek. a tanáraink többsége, azt sem tudja mi az a szociálpedagógia, egész pontosan én sem tudom. de nem is ez a fő probléma, hanem az, hogy tanítanak bizonyos tárgyakat, valójában meg mégsem.Mert azt nem mondják el, hogy na ezt a tárgyat itt és itt fogod használni, a kis buta meg hajlamos arra, hogy minek tanuljam én ezt meg úgysem fog kelleni. Igaza volt a Gábornak, még az anatómia is fontos, és az ápolás és gondozás is. és a családpedagógiának is van értelme, hogy mi is a családnak a feladata. na igen. én arra gondoltam, hogy miért nem olyan az oktatás, hogy vagy az, hogy bekerülünk, egy családgondozó mellé, és akkor megtanítja nekünk az elméletet is, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor miért nem olyan tanáraink vannak, akik ezt csinálják is gyakorlatban.

megmondom mi a megoldás: tanítsanak nyugdíjas szocmunkások, de legyenek kiképezve oktatásra, ne a történeteket mondják el, hanem kapjunk egy komplex képet, a fiatalok meg menjenek el egy idős mellé, aztán dolgozzanak, a legalja munkától elkezdve mindent, aztán ők is csinálhatnak amit akarnak, aztán x év múlva lehetnek intézményvezetők, akkor kapjanak maguk mellé gyakornokokat, tanítsák meg őket, aztán nyugdíjaskorban egyetemi tanárrá kiképezni, ennyi. vagyis nyugdíjas korban, ha van kedve és át akarja adni a tudását a fiataloknak, akkor dolgozzon. hiányzik a motiváció, és a tanárok meg azt látják, hogy óó micsoda szép szakma érdemes ebben dolgozni, meg milyen jó hogy szakvizsgáznak az emberkék, hát elmondanám én hogy miért szakvizsgáznak: mert az magasabb fizetéssel jár, ennyi. itt minden érdek, de akkor az érdekeket használják ki. mert vanakinek az az érdeke, hogy legyen  utódja. akkor vegyen maga mellé. 

a másik rádöbbenés: aki emberekkel foglalkozik, elfelejtheti a magánéletét. mint egy orvos, itt is van ügyelet, bármikor felhívhat, hogy a gyerekem azzal fenyegetőzik, hogy megöli magát. akkor nem mondhatom neki, azt, hogy bocs, az enyém meg sír, hogy éhes. szóval az orvosoknak is egy iiszonyú toleráns feleség/férj kell és aki pedig a szociális szférában dolgozik dettó ugyanez a helyzet. vagy ne legyen családja. de akkor meg nem lesz hiteles, mert milyen alapon mondja meg egy másik családnak, hogy a gyereknek nem jó az ha nem foglalkoznak vele, mert akkor a fejemhez vágja, hogy nekem nincs. hát igen. 

és ezek után a nagy rádöbbenések után felmentünk a tetőre napozni, és minden szart elfelejteni, csak élveztük, ahogy simogat a szél, és melegít a nap. ilyenkor elfelejtek minden szart, és rámtör a nihil, amikor nem gondolkodok, csak úgy vagyok. és ez jó. ez kell. nagyon sajnálom azokat az embereket, akik nem tudnak megállni pihenni, és folyton csak a darálóban vannak. és egy idő után megszokják, azt hiszik ez a normális, és aztán egyszercsak robbannnak. nem, ez nem jó. pihenni kell. még akkor is, ha sok a feladat. 
most elmegyek egyet biciklizni még, aztán egy kicsit tanulok, aztán Stand Up.