Ma petit vie

reggel felkeltem, nehezen, mert nem vagyok én ahhoz szokva, hogy csak 5 órát aludjak... de ez így megy már advent eleje óta. tanulás, alvás(hogy legyen REM fázis, és rögzüljenek a dolgok), rorate, vizsga, tanulás, merengés, hogy mit fogok csinálni, ha hazamegyek, meg majd aztán az Imihez. Mit kell csinálni, mit kell hazavinni. mire lesz időm, aztán újra tanulás, alvás, rorate, vizsga, kis alvás, vagy nem. rohanás. rohanás. rohanás. 

de két napja végeztem, van januárra két vizsgám, meg egy gyakorlatom, és csőcsáheló. 

elmentünk Lindusékkal, megnézni az új Tűztornyot, persze zárva volt. de azért jót forraltboroztunk, aztán Gossip Girlt néztem aminek vége, ez megérne egy külön bejegyzést, de akkor biztos kiábrándulnának egyesek, de az a sorozat akkor is jó.

aztán tegnap már össze voltam pakolva, sőt már igazából kedden. szerdán elmentem még roratéra, aztán elmentem venni egy olyan szép ruhát, hogy attól még én is sírva fakadok. a klasszikus kis fekete...
Aztán megnéztem egy filmet, lazacfogás Jemenben, nem rossz, valami ilyesmire vágytam. de ha már állatokról szól és filozófiáról akkor inkább a méhek titkos élete.
Aztán rápillantottam az órámra fél négy, oppácska sietni kell, öltözni, meg összepakolni a maradék cuccomat. 
Mert 4-től szakkolis előadás, karácsonyváró, én már a 9 órát vártam, hogy jöhessek haza, mindenki kérdezte, hogy de hova rohansz, meg minek hazamenni? hát mert már egy hónapja azt tervezem, hogy mit fogok itthon csinálni, és már úúgy vártam ezt a napot. Ekkor eszembe jutott miért is ilyen jó ez a karácsony. Tavaly nagyon fáradt voltam, kimerült, és rossz volt, hogy nem megyek haza karácsonyra, hogy nem vár a családom, az jó volt, hogy az István kijött, különben nem is bírtam volna. Szóval idén jó hazajönni segíteni anyunak, meg csinálni azokat amiket elterveztem, listát írni, a sok tennivalóról, no nem mintha nem lenne minden a fejemben.
Közben míg írom ezt a bejegyzést meg is reggeliztem, kihúztam a vizsgaidőszakot kávé és energiaital nélkül. 
ma reggel viszont, iszom a kis kávémat, halál nyugodt vagyok. olyan érzés ez, mint amikor camino alatt leraktuk este a hátizsákunkat, csak egy éjszakára pihenni nélküle, és másnap már bírtuk.
Na valahogy így vagyok, de már 3 hónapja nem tudtam lerakni a "hátizsákomat", nem vagyok egy stresszes ember, de mocskosul nehéz volt, hétközben rohanni, hogy hétvégén ne kelljen, de hétvégén is kellett... minden nap.
most viszont itthon vagyok pörög az idő, de nem számít. lesz ebéd is a ruháim is ki lesznek mosva, és az ajándékok is be lesznek csomagolva. De azt igazából, hogy mire jók az ünnepek, eddig sosem érzékeltem, ezt kint tanultam meg. Eddig csak a stresszt láttam, ahogy anyu idegeskedik, hogy ez sem jó az sem jó, de tavaly a hétköznapokat amikor megtörte egy szülinap, és mindenki együtt készült, az más volt. most is van munka, de valahogy sokkal szívesebben csinálom. 
szóval, jó itthon lenni. jó, hogy most egyedül vagyok itthon, és jó, hogy már pihenhetek. 
és az is jó, hogy végre bekenhettem ricinusolajjal a hajam, hogy szép legyen, és kiszedhetem majd a szemöldökömet is, mert végre van időm. jó, hogy karácsony lesz!