Két ország között állok. Az egyik lábam MAgyarországon, hiszen "Magyar vagyok, magyarnak születtem", de a másik lábam Ausztriában vetett gyökeret. Hogy miért? Az élet válaszút elé állított: maradok otthon, de szakmát váltok, keresek olyat amiből meg lehet élni, ezzel eladva a lelkem, vagy Ausztriában keresek munkát a szakmámban és így azzal adom el a lelkem, hogy kivándorlok. Igen kivándoroltam. Ausztriába meg be. Tehát én is migráns vagyok? Lehet.
Itt kint Bécsben is megoszlanak a vélemények, de az emberek felemelik magukat, veszik a menekülteknek a vizet és kaját, akik MAgyarországról jönne.(Igen jó, hogy annyit keres az ember, hogy nem sajnálja a pénzt ilyesmire), ezek az emberek akik segítenek mindenhonnan jönnek, talán van köztük magyar is, ezek a magyarok valószínű szégyellik magukat, hogy elveszett társaikból az emberség, azokból akik itt kint Bécsben megkeresik az 1500 eurót és hangos szóval ellenzik, azt hogy más menekültek idejöjjenek.
Ha itt kint olvasom az újságot csak azt látom benne hogy Magyarországnak el ment az esze. Az otthoni sajtó meg úgy közvetít, hogy minél nagyobb legyen a gyűlölet. Oszd meg a népet és uralkodj. Gyurcsány menekülteket fogad be a házába, Orbán elküldi őket, a Jobbik rasszistázik, Erdő Péternek elment az esze. (A mai ingyenes újságban volt egy cikk az itteni érsekkel, aki csak köszönetet mondott azoknak az ebereknek akikben van emberség.)
Én minden cikk elolvasása után sírok, lehet menekült ellenző vagy támogató a cikk. Azt gondolom, ha annak idején nem jönnek az országunkba mindenféle népek, vagy a Honfoglalás előtt nem fogunk össze más népekkel ma nem lenne országunk. Itt Bécsben ijesztően sok a külföldi. Én sem szeretem őket mindig, mert zavar, hogy az afrikaiak a fülem mellett üvöltenek, de nem bántjuk egymást, ez egészen addig van így amíg fel nem szítjuk a gyűlöletet. Onnantól fogva mindenki mindenkit meg fog erőszakolni, mindennapos lesz az erőszak, és az iskolában rettegni fognak a gyerekek. Lehet, hogy ez is csak egy feltételezés, lehet, hogy valóra válik.
De amikor én jártam a zarándokutamat, nekem segítettek. Spanyolországban, Franciaországban és itt Ausztriában is. Nekem is megmutatták az utat, hogy merre kell mennem, én is kaptam egy üveg kólát, amikor már nem volt erőm tovább menni, én is kaptam enni, kaptam kölcsön pénzt, amikor mindenemet elloptak és hozzámszóltak emberi nyelven, sokféle emberrel találkoztam, akiktől féltem az elején, a főnökömmel aki román, és mégis félretette a gyűlöletet, csak így lehetett együtt dolgozni.
én büszke vagyok magamra, hogy nem a kifogásokat keresem, hogy miért nem kell segíteni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.