a régi önkéntesek elmennek, én meg sírok utánuk... eszembe jut, hogy nekem nem csak egy év múlva fognak hiányozni a mostaniak, hanem Brestben is... Orsi,Pati, Olivér, Andris... nagyon. 3 hét alatt megszerettem őket, a közös ellenség összehozza az embereket.
Én meg messze leszek tőlük 2000 km-re otthontól, 1000 km-re az itteni barátaimtól. Már ez a 3. helyzet, hogy el kell húznom azoktól az emberektől akiket szeretek.
És attól félek a legjobban, hogy most csak ketten leszünk: én meg a fogyik :D Mindig is féltem magamtól, soha nem szerettem ha nincsenek körülöttem emberek... És milyen lesz hazamenni egy év után? Visszaszocializálódni...
És akkor már 10.szer hallom, hogy egy hét múlva engem is siratnak... jó az ha hiányzom valaki(k)nek, de az a baj, hogy ők is nekem...
És az egy év alatt Brestben is megszeretem az embereket, majd, és majd ők is hiányozni fognak, és az már a 4. elválás lesz.
Na Sudár kapard össze magad keress egy esőkabátot aztán irány falat építeni! Aztán egy hét múlva sírás, hogy itthagyom a magyarokat, aztán örvendés Brestnek, ahol valszeg esni fog az eső :D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.